2014. szeptember 28., vasárnap

Újrakezdés

Szereplők:
Katona – háborúból hazatért
Kisfiú – apját gyászoló
Fiatal nő – váláson túlesett
Idős férfi – rákból felgyógyult
Fiatal férfi – szenvedélybetegségét legyőző
Idős nő – friss nyugdíjas
Kamasz lány – abortuszon átesett

A szín sötét. A hét szereplő a fenti sorrendben egy vonalban áll a színpad közepén. Az éppen megszólaló szereplő feje fölött halvány fény gyullad, majd amikor elhallgat, kialszik.

KISFIÚ: Néha álmodom vele. Látom, ahogy szaladok felé, de amikor odaérek, eltűnik.
KAMASZ LÁNY: Én azt álmodom, nem öltem meg. A karomban tartom, erős vagyok és boldog.
FIATAL FÉRFI: A gyógyszerek miatt nem álmodom. Csak fekszem, csukott szemmel. És nem látok semmit. Még a kómás betegek is álmodnak, azt mondják. Csak én nem.
FIATAL NŐ: Néha még most is sírva ébredek. Hiányzik. Magányos vagyok. Annyira sajnálom, hogy minden tönkrement.
IDŐS FÉRFI: Én már öreg vagyok, keveset alszom és nem túl mélyen. De ha álmodom, Istent látom, ahogy azt mondja: még nem jött el a te időd. Neked még dolgod van.
IDŐS NŐ: Én nappal is arról álmodozom, milyen jó lenne csak még egy napot valami hasznos dologgal tölteni. Még néhány órát dolgozni, csevegni a munkatársakkal. Már háromszáz üveg befőttet raktam el, de még mindig unatkozom.
KATONA: Álmomban a múltat látom. Hallom a lövéseket. Érzem a rothadó hús szagát a sárban. Mocskos vagyok. Egyszer megálmodhatnám a holnapot, hogy ne érjen minden nap olyan váratlanul, milyen fájdalmas a létezés.
KISFIÚ: Holnap eltemetjük. Anya már kiválasztotta az öltönyt, a nyakkendőt. Mindenből a kedvencét. Remélem, nem fog fázni odalent. Olyan fagyos a föld.
KAMASZ LÁNY: Holnaptól minden megy tovább. Úgy kell tennem, mintha semmi sem történt volna. Anya azt hazudta, influenzás voltam. Holnap ott lesz ő is. Nem tudhatja meg, hogy volt egy gyerekünk.
FIATAL FÉRFI: Holnap lesz száz napja, hogy tiszta vagyok. Meg akarom ünnepelni. De már nincsenek barátaim.
FIATAL NŐ: Holnap hivatalosan is vége. Aláírjuk a papírokat, megyünk, amerre a szél sodor minket. Valami véget ér, valami elkezdődik. Semmi sem lesz ugyanolyan, mint régen.
IDŐS FÉRFI: Holnap egy csomó haldokló előtt kell majd elmesélnem, hogyan éltem túl. El kell mondanom azt, ami velük soha nem történhet meg, mert nekik már csak napjaik, hónapjaik vannak hátra. Látni fogom a szemükben a reménytelenséget és a feladást. Belőlem akarnak majd erőt meríteni.
IDŐS NŐ: Holnap belekezdek a nagytakarításba. Nem néz felém a kutya sem. Őszintén szólva, azt reméltem, ezt már nem kell megérnem. A mellőzöttséget, a fölöslegességet. Unalmas, unatkozó vénasszony lettem. Elviselhetetlen.
KATONA: Holnap is rettegni fogok. Holnap is szégyellem magam. Holnap is könyörögni fogok, hogy ne kelljen elvennem több életet. Hogy legyen vége. Hogy soha többé ne kelljen visszamennem.
KISFIÚ: Soha többé nem leszünk család. Anya szerint apát nem pótolhatja senki. Majd én vigyázok rá. Nem akarom sírni látni.
KAMASZ LÁNY: Soha többé nem leszek már gyerek. A lelkem öreg és fáradt, a testem hiába fiatal. Anya tudja. Anya érti. Anya akartam lenni.
FIATAL FÉRFI: Soha többé nem ihatok. Ezt kimondani korábban elképzelhetetlen volt. Erős akarok maradni. Még egyszer nem hibázhatom el.
FIATAL NŐ: Soha többé nem akarok megházasodni. Igyekszem bepótolni mindazt, amit az utóbbi években elmulasztottam. Szabad akarok lenni.
IDŐS FÉRFI: Soha többé nem félek a haláltól. Teszem a dolgom, élek, amíg élek. Remélem, egyszer megköszönhetem majd valakinek ezt a második esélyt.
IDŐS NŐ: Soha többé nem fog érdekelni semmi. Ülhetek naphosszat a tévé előtt, szép lassan összezsugorodik az agyam. Olyan buta leszek, mint a szomszédom, aki reggelire háromfogásos ebédet készít, és azt hiszi, ezerkilencszáztizenkettőt írunk.
KATONA: Eltávolodni a haláltól. Visszatérni az életbe. Járni az élők között, mintha magam is közéjük tartoznék. Miközben a halál oson mögöttem, hozza utánam a fegyverem, ami annyi vért ontott már. A fülembe suttogja azoknak a nevét, akiket elpusztítottam.
KISFIÚ: Ha felnövök, olyan leszek majd, mint apa. Minden nap borotválkozom, inget és nyakkendőd viselek, és sokat telefonálok. Segítek anyának cipekedni, mert akkor már én is elbírom a bevásárlószatyrot. Felérem a konyhapultot, majd én fogok mosogatni. Felvágom a húst a vacsoránál. Mert az a férfiak dolga.
KAMASZ LÁNY: Ha egyszer lesz valaki, aki elfogad és szeret, és akit elfogadok és szeretek, és gyerekünk lesz, hordozni fogja a lehetőségeket, a boldogságot, a szeretetet, mindazt, amitől ezt az első gyerekemet megfosztottam. Életerős lesz és gyönyörű. Jóvá kell tennem a bűnömet.
FIATAL FÉRFI: Talán végre megnősülhetek. Vagy nem. Tulajdonképpen mindegy. Nem kell túl sokat akarni egyszerre. Egyelőre az is elég, hogy a maguk valóságában látom a színeket, a fényeket, az embereket. Két lábbal állok a földön. Felébredtem.
FIATAL NŐ: Kidobom a közös emlékeinket. Nem akarom, hogy a múlthoz láncoljanak. Meg kell értenem, hogy vége. El kell fogadnom, hogy elveszítettem. Nem akarok többé szeretni.
IDŐS FÉRFI: Meg akarom nézni a tengert. Azt hallottam, rendkívül kék, olykor zöld. És nagyon sós. Nem ettem még tintahalat sem. És ha az ízületeim bírják, talán még síelni is megtanulhatok. Ki tudja, mennyi időm van még. Mire várjak?
IDŐS NŐ: Nem hiszem, hogy bírni fogom ezt. Nem kellek már senkinek. Remélem, álmomban halok majd meg, nem érdemlek hosszú szenvedést.
KATONA: Háborúk jönnek, mennek. Harcok kezdődnek és érnek véget. Van, aki túléli. Van, aki belehal. Élek. Hálásnak kell lennem ezért, pedig meghalni sem lenne fájdalmasabb. De itt vagyok. Megyek tovább. Végy magadhoz, élet. Eressz el, halál.

A szín elsötétül.


Vége

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Javasolt bejegyzés

Hug me

  A rózsaszín, nyuszis bodyt egyre jobban átáztatja a könny. Hiába morzsolgatja a rongyos plüss zsiráfot, nem tud megvigasztalódni. El kel...

Legnépszerűbbek